Kedden indul a női döntő – Békéscsaba vagy Nyíregyháza?

Kedden indul útjára a labda a Linamar Békéscsaba – Fatum Nyíregyháza női döntőben, és az egyik fél harmadik sikeréig tartó finálé végén kiderül, ki szerzi meg az aranyérmet. A békésiek egymás után ötödször hódítanák el az elsőséget, míg a szabolcsiak a kupadöntő után a bajnokságban is meglepnék nagy riválisukat. Beharangozó, 1. rész.

A Jászberénnyel szemben sikeresen megvívott elődöntőt követően zsinórban az ötödik bajnoki döntőjére készül a BRSE. Kormos Mihály szakmai igazgató az egyesület honlapján beszélt az elmúlt hetek történéseiről és arról, hogy mit vár a lányoktól a fináléban.

„A bajnokság végére remekül összerakta Deme Gábor a jászberényi gárdát. Nagy erőfeszítésre volt szükségünk, ahhoz hogy sikeresen vívjuk meg a párharcot. Mindezek mellett nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen a sok nehézség ellenére szívüket, lelküket beletették a döntőbe jutásba. Taktikailag alaposan felkészültünk a Berényből. Leiszt Máté és Antonio Ferrari hatalmas munkát végzetek az ellenfél feltérképezésében, illetve a stratégiánk kidolgozásában, ami majdnem tökéletesen működött. A játékosaink nagyon profin dolgozták végig a váltás utáni elmúlt két és fél hetet. Egy rossz szavam sem lehet rájuk. Két kulcsjátékosunk Szpin és Ivanovic nélkül kellett nekimenni a Jászberénynek. Két ilyen kaliberű sportoló hiányát bármelyik gárda megsínylené. Ksenijával nem mertünk kockáztatni, nehogy hogy rámenjen a szezonja. Úgy gondoltuk, hogy Ludmán – Glemboczki – Szedmák hármas forgatásával meg tudjuk oldani az elődöntőt, de az első meccs előtt pár nappal Zóri ujja repedt el, így őt csak percekre tudtuk beállítani Csabán, ott is mindössze nyitásfogadásra, mire felforgott a hálóhoz le kellett cserélni, nehogy elüssék az ujját újra” – fogalmazott a szakember.

A csabaiak az elődöntő után pár nap pihenőt kaptak, és újult lendülettel vetették bele magukat a munkába. A programban természetesen felkészülési mérkőzések is helyet kaptak, kedden pedig már indul a Nyíregyháza elleni finálé.

„A két legjobb csapat jutott a fináléba itt is és a Magyar Kupában is – folytatta Kormos Mihály. – Óriási csatára számítok. Ellenfelünk minden poszton azonos erősségű cserékkel rendelkezik, így nem lehet csak az alapcsapatra készülni. A közvetlen felkészülés első hetében még a saját játékunkat csiszoltuk, aztán fókuszáltunk igazán a nyírségiekre.”

Békéscsabán utoljára 2014-ben tudott nyerni magyar csapat, azóta veretlen a BRSE hazai pályán. Jó hír a hazai kispad tájékáról, hogy Kormos Mihály szakmai igazgató teljes értékű játékosként számíthat immár Szpin Renátára és Ksenija Ivanovicra is, így hosszú idő után először állhat majd fel a legerősebb formációban a bajnokcsapat. Az elmúlt egy hónap kemény munkával, mind fizikai, mind mentális tréningekkel telt, hogy a csapat a legjobb arcát mutassa majd kedden délután a csabai katlanban. A címvédő hangulata pozitív, a játékosok és a szakmai stáb is várja a kezdést.

A találkozó május elsején 17 órakor kezdődik a Békéscsabai Városi Sportcsarnokban, a találkozót az M4 Sport élőben közvetíti.