Szenvedett, de nyert a Vegyész az első meccsen

Három mérkőzést – egy férfi és két női – játszottak le szerdán az NB I-ben. A férfi elődöntőben a Kazincbarcika három szoros játszmában győzte le a Pénzügyőrt, s szerzett vezetést, míg az MTK idegenben, a Haladás pedig otthon szerezte meg második győzelmét és mindkét csapat egy győzelemre áll a továbbjutástól.

 

Férfi NB I, elődöntő, 1. mérkőzés:

VEGYÉSZ RC-KAZINCBARCIKA – PÉNZÜGYŐR 3:0 (22, 21, 21)

Kazincbarcika, 500 néző. V: Tillmann, Szabó P.

VRCK: Milev 12, Banai 6, Páez Diaz 1, Mészáros D. 9, Juhász 9, Szabó D. 18. Csere: Gebhardt Á. (liberó), Gebhardt N., Blázsovics, Toronyai, Kozsla. Vezetőedző: Daniel Oravec.

PÉNZÜGYŐR: Kecskeméti 4, Kiss D. 8, Kovács S. 4, Rozgonyi 9, Jánossy 6, Rása 5. Csere: Manoogian (liberó), Gallo, Bokor 2, Szalai 2, Kiss N. 4. Vezetőedző: Weczera Csaba.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:5, 16:15, 21:18. II. játszma: 7:8, 15:16, 21:19. III. játszma: 8:7, 16:15, 21:18.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 1–0 a VRCK javára.

Daniel Oravec: – Talán túlságosan is akartunk, meglátszott a csapat játékán, hogy a kupadöntő óta nem lépett pályára. Itt azonban már nem a mutatott játék a legfontosabb, hanem az eredmény.

Weczera Csaba: – Szoros mérkőzést sikerült játszanunk, magunkhoz képest jól is teljesítettünk, de a végjátékban rendre hibáztunk, így nem sikerült még jobban megnehezítenünk a Kazincbarcika dolgát.

 

Női NB I, elődöntő, 2. mérkőzés:

BUDAÖRS – MTK 0:3 (–22, –16, –16)

Budaörs, 50 néző. V: dr. Árpás, Vári.

BUDAÖRS: Szabó L. 1, Szabó D., Ostorházi 4, Vezsenyi 8, Tóth E. 15, Szabó K. Csere: Maurer (liberó), Radomszki 10, Kilyénfalvi, Farkas E. Vezetőedző: Balogh István.

MTK: Haciefsztratiadu 9, Kötél Zs. 5, Godó 3, Kis R. 3, Legros 9, Takács B. 14. Csere: Nagy F. (liberó), Szabó Á., Nyuka, Lesi, Takács D. 9. Vezetőedző: Tóth Gábor.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 6:8, 9:16, 13:21. II. játszma: 8:4, 13:16, 15:21. III. játszma: 5:8, 8:16, 11:21.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 az MTK javára.

Tóth Gábor:

Így látták a főszereplők

Vezetőedzőnk Maczák György emlékének ajánlotta budaörsi győzelmünket.

Közzétette: MTK Budapest női röplabdacsapat – 2018. április 4.

 

HUNGAST-HALADÁS – PENTA GÖDÖLLŐI RC 3:1 (20, 11, –21, 19)

Szombathely, 200 néző. V: Szarka, Vigh.

Haladás: Kinser 8, Kalman 11, Runjic 19, Paradzik 16, Bagyinka 3, Reljic 10. Csere: Zoltán (liberó), Bokor. Vezetőedző: dr. Mucsi Péter.

GRC: Lakatos 9, Széles 5, Lutter E. 6, Horváth P. 10, Hackl 2, Nagy K. 1. Csere: Kovács A. (liberó), Halla G., Körtvélyessy, Tóth Bagi, Halla P. Vezetőedző: Grózer György.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:5, 15:16, 21:18. II. játszma: 8:2, 16:5, 21:9. III. játszma: 8:6, 16:14, 18:21. IV. játszma: 8:4, 16:11, 21:16.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharc állása: 2–0 a Haladás javára.

Dr. Mucsi Péter:

Az osztályozó kapujában az újonc Haladás!dr. Mucsi Péter vezetőedző nyilatkozata – Videó!

Közzétette: Magyar Röplabda Szövetség – 2018. április 4.

Grózer György: – Ha úgy küzdöttünk volna vasárnap, illetve ma az első három szettben, mint a negyedikben – és itt most nem a játék minőségére gondolok – akkor nem így állna a párharc. Ezt a küzdőszellemet és hozzáállást próbáljuk meg átmenteni szombatra, és nekiesünk a Haladásnak…

(Árpás Géza)

HETI PROGRAM:
Április 5., csütörtök
17:30 Fatum-Nyíregyháza – UTE (női extraliga, elődöntő, 2. mérkőzés)
19:00 Jászberény – Linamar-BRSE (női extraliga, elődöntő, 2. mérkőzés)
Április 6., péntek
18:00 1. MCM-Diamant Kaposvár – Vasas Óbuda (női extraliga, az 5. helyért, 1. mérkőzés)
18:30 MAFC BME – Dunaferr (férfi NB I, az 5-8. helyért), Sződliget utca
19:00 Szolnok – MÁV Előre (férfi NB I, az 5-8. helyért)
20:00 TFSE – Palota (női NB I, az 5. helyért, 1. mérkőzés)
Április 7., szombat
17:00 Fino Kaposvár – HÉP-Kecskemét (férfi NB I, elődöntő, 2. mérkőzés)
17:00 Pénzügyőr – VRC Kazincbarcika (férfi NB I, elődöntő, 2. mérkőzés)
17:00 MTK – Budaörs (női NB I, elődöntő, 3. mérkőzés)
18:00 Penta Gödöllői RC – Hungast-Haladás (női NB I, elődöntő, 3. mérkőzés)
Április 8., vasárnap
16:00 Linamar-BRSE – Jászberény (női extraliga, elődöntő, 3. mérkőzés)
16:00 MÁV Előre – Dunaferr (férfi NB I, az 5-8. helyért)
17:00 Szolnok – MAFC BME (férfi NB I, az 5-8. helyért)
17:00 Palota – TFSE (női NB I, az 5. helyért, 2. mérkőzés)