Gálázott a Pénzügyőr, meglepte a TFSE a budaörsieket

Négy mérkőzést játszottak vasárnap a röplabda NB I-ben, és csak egy pályán született olyan eredmény, amelyre előzetesen kevesebben számítottak. A Pénzügyőr – Szolnok férfi negyeddöntő első összecsapásán a fővárosiak egyszerűen nem adtak esélyt ellenfelüknek: a vendégek az első szettben 8 és a másodikban is csak 16 pontig jutottak, így nem tudták elkerülni a 3-0-s vereséget. A 9-11. helyekért kiírt helyosztón a Pécs ugyanebben az arányban verte az igencsak tartalékos debrecenieket. A hölgyeknél a Haladás a Palota otthonában biztosította be az NB I Liga negyeddöntőjének sikerét, a TFSE viszont hazai pályán, nagy csatában egyenlített a Budaörs ellen.

Férfi röplabda NB I., negyeddöntő, 1. mérkőzés

Pénzügyőr SE – Szolnoki Röplabda Akadémia 3:0 (8, 16, 19)

Budapest, Kőér utca, 100 néző. V.: Szabó Zs., Kiss Z.

Pénzügyőr: Kecskeméti 3, Kovács S. 9, Rása 4, Rozgonyi 3, Jánossy 17, Szalai 7. Csere: Manoogian (liberó), Takács G. 1, Flachner D. 3. Vezetőedző: Weczera Csaba.

Szolnok: Guzmics 1, Fülöp 1, Varga Z. 3, Gönczi 2, Tamasi 8, Bíró B. Csere: Szabó P., Farkas R. (liberók), Kholman 1, Boa 2. Vezetőedző: Gulyás Ferenc.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:4, 16:6, 21:7. II. játszma: 8:5, 16:9, 21:11. III. játszma: 8:6, 16:13, 21:14.

Weczera Csaba: Fegyelmezetten és jól játszottunk, de ez még csak egy meccs volt. A párharc Szolnokon folytatódik, és ugyanezt a teljesítményt szeretnénk nyújtani.

Gulyás Ferenc: Sajnos, a nagy akarásnak nyögés lett a vége. Rosszul játszottunk, de hazai pályán szeretnénk jobban, eredményesebben teljesíteni.

Férfi röplabda NB I., a 9-11. helyekért

PEAC – DEAC 3:0 (12, 16, 17)

Pécs, 100 néző. V.: Farkas L., Nagy L.

PEAC: Dolgos, Fodor, dr. Horváth, Salazar, Soós, Tursics. Csere: Kaszás (liberó), Pólics, Portik. Vezetőedző: Gyöngyösi Zoltán.

DEAC: Nagy A., Pallós, Kusnyér, Remete, Mészáros Z., Szikszai. Csere: Kerekes, Horváth P. Vezetőedző: Fodor Antal.

Gyöngyösi Zoltán: Túllendültünk a csalódottságon, hogy nem sikerült a felsőházba jutnunk, és magabiztos győzelmet arattunk a Debrecen ellen.

Fodor Antal: Sérülés és munkahelyi elfoglaltság miatt többen hiányoztak. A Pécs egységesebb volt, megérdemelten nyert. Voltak a mérkőzésnek olyan időszakai, amiikor megvolt a lehetőség a fordításra, de a játszmák közepétől mindig elhúzott ellenfelünk.

Női NB I Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés

Palota RSC – Hungast Haladás Szombathely 0:3 (-11, -12, -19)

Budapest, Sződligeti u., 50 néző. V.: Pőcze, Sík.

Palota: Király, Hadnagy 2, Bánlaki 1, Várhegyi 5, Durst H. 2, Mester 4. Csere: Gazsi (liberó), Bodnár. Vezetőedző: Glózik János.

Haladás: Bagyinka 5, Bokor 5, Kinser 9, Kalman 8, Runjic 10, Paradzik 14. Csere: Zoltán A., Farkas B. (liberó), Reljic 1. Vezetőedző: dr. Mucsi Péter.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 5:8, 6:16, 10:21. II. játszma: 3:8, 8:16, 10:21. III. játszma: 7:8, 16:15, 20:21.

(Az első mérkőzésen:

Hungast-Haladás Szombathely-Palota RSC 3:1 (22, 11, -12, 17).

Szombathely, 100 néző. V.: Varjasi, Mezei.

Haladás: Bagyinka 5, Reljic 6, Kinser 11, Kalman 12, Runjic 21, Paradzik 6. Csere: Zoltán A., Farkas (liberók), Wruck 1, Bokor, Csóka. Vezetőedző: dr. Mucsi Péter.

Palota: Hadnagy B. 5, Lászlop 12, Várhegyi 6, Vígh 1, Mester 8, Miniczki. Csere: Hadnagy R. (liberó), Gazsi 2, Gracza 3. Vezetőedző: Glózik János.)

A párharc végeredménye: 2-0 a Haladás javára.

 

Női NB I Liga, negyeddöntő, 2. mérkőzés

TFSE – Budaörsi DSE 3:2 (-22, 23, -18, 13, 11)

Budapest, Alkotás u. V.: Szarka J., Mezei.

TFSE: Kolada 4, Poór 9, Villám Cs. 7, Zolnai 14, Imreh 14, Halli 20. Csere: Horváth R., Canelle (liberók), Dobó, Németh J., Zgyerka-Édes. Vezetőedző: Molnár István.

Budaörs: Kilyénfalvi 9, Szabó L. 5, Radomszki 12, Ostorházi 7, Vezsenyi 12, Szabó D. 5. Csere: Maurer (liberó), Juraszik 1, Szabó K. 4. Vezetőedző: Balogh István.

Az eredmény alakulása. I. játszma: 8:5, 14:16, 19:21. II. játszma: 8:4, 16:14, 20:21. III. játszma: 6:8, 11:16, 17:21. IV. játszma: 8:6, 16:8, 21:13. V. játszma: 5:1, 10:6, 12:7.

A párharc állása: 1-1.