Graboplast Magyar Kupa-döntő: a Vasas és a Jászberény sem térne haza üres kézzel Érdről

Szombaton és vasárnap rendezik Érden a Graboplast Magyar Kupa idei döntőit és bronzmérkőzéseit. Szombaton a férfiaké a pálya, vasárnap pedig a hölgyek lépnek elő főszereplővé. Ez utóbbi játéknapon, 15 óra 30 perckor a Vasas Óbuda és a Jászberény csatázik a bronzéremért, 18 órától pedig a címvédő Limamar Békéscsaba és a Fatum Nyíregyháza küzd meg az első helyért. Esélylatolgató.

A Vasas Óbuda együttese 2011 óta először nem lesz ott a fináléban, de ez természetesen nem jelenti azt, hogy a piros-kékek ne küzdenének majd teljes erőbedobással a bronzéremért.

„Természetesen úgy vágtunk neki a szezonnak, hogy minden sorozatban aranyérmet szeretnénk nyerni. Sajnáljuk, hogy a kupában ezt már nem tudjuk megvalósítani, de természetesen nagyon motiváltan várjuk a bronzmeccset, mert fel szeretnénk állni a dobogóra. Felkészültünk a Jászberény ellen, szeretnénk élvezni a találkozó minden pillanatát, igyekszünk a legjobbunkat nyújtani, és nagyon szeretnénk nyerni” – mondta honlapunknak a Vasas amerikai csapatkapitánya, Kayla Haneline csapatkapitány.

A jászberényiek számára nem újdonság, hogy Érden, a Magyar Kupa harmadik helyéért lépnek pályára, és nem titkolják, hogy nem akarnak üres kézzel hazatérni.

„Szeretnénk megmutatni, hogy helyünk van a négyes döntőben, és mindenképpen arra készülünk, hogy éremmel térjünk majd haza Érdről. Remélem, mindenki a legjobb játékát fogja majd hozni, és csapatként elérjük majd a célunkat” – fogalmazott Bleicher Nóra csapatkapitány.

Az eseményre jegyek még korlátozott számban kaphatók. Aki nem lesz ott Érden, az is láthatja a találkozókat, hiszen a vasárnapi női döntőt az M4 Sport élőben közvetíti, a többi meccset pedig a szövetség honlapján (hunvolley.hu) lehet majd látni élő streamen.