Célegyenesben az U19-es vb: bemutatkoznak a játékosok (1. rész)

Augusztus elsején rajtol Szegeden (és Eszéken) a leány U19-es világbajnokság. A tornára gőzerővel készül a magyar válogatott, amelynek bemutatjuk a játékosait.     A keret egyik liberója...

Eb-selejtezőre gyúrnak az U16-osok, Eb-re az U14-esek

Előző cikkünkben a fiú utánpótlás programról adtunk tájékoztatást, ezúttal a lányok háza táján néztünk körbe. Itt a három korosztályból kettőnek lesz összetartása, az U18-asok...

Görögországban túrázott az U19-es válogatott

Múlt héten a görögországi Mouzaki városába utazott a fiú U19-es válogatott, ahol Weczera Csaba irányításával a házigazda korosztályos nemzeti együttessel játszott három barátságos meccset....

Zentán is győzött U16-os válogatottunk

A magyar U16-os leány válogatott kedd reggel útnak indult Szerbiába, ahol csütörtöktől szombatig Európa-bajnoki selejtezőn vesznek részt. A csapat napjáról Szabados István csapatvezető számolt...

Leány U17-es Eb: ötszettes magyar győzelem a nyitányon

Nem várt könnyű összecsapás az U17-es magyar női válogatottra a szerb-magyar közös rendezésű Európa-bajnokság nyitó találkozóján, hiszen azzal a francia csapattal mérkőzött meg, amelytől...

A felnőttek selejtezőjét is meglátogatták az U16-osok

A fiú U16-os válogatott is edzőtáborozott az elmúlt napokban, s ennek keretein belül kilátogattak a felnőtt csapat Grúzia elleni Eb-selejtezőjére is. A keret felkészülését...

U16-os Eb: az 5-8. helyért folytathatja a válogatott

Folytatódott a magyar–szlovák közös rendezésű leány U16-os Európa-bajnokság, ahol válogatottunk ötödik meccsét a torna egyik legnagyobb esélyese, a még veretlen Oroszország ellen játszotta.   Leány U16-os...

MEVZA-tornára és Eb-selejtezőre készülnek az utánpótlás válogatottak

Ahogyan azt már a korábbi években megszokhattuk, a két ünnep között, illetve január elején az utánpótlás-válogatottaké lesz a főszerep. Bár még be sem fejeződtek...

Győrben és Miskolcon játszik majd U17-es válogatottunk

Igencsak zsúfolt program vár leány U17-es és fiú U18-as válogatottunkra a következő egy hónap során. A lányok itthon szerepelnek majd két tornán is: december...

Ingyenes a belépés az EYOF röplabdameccseire

Az U19-es Európa-bajnokság befejezésével nem ért véget junior válogatottunk idei szereplése, hiszen a csapat – és a U18-as lányok is – házigazdaként mindenképpen ott...