Már vasárnap pályára lép Hajós és Stréli az ifjúsági olimpián

A megnyitóünnepséggel megkezdődött Buenos Airesben a harmadik ifjúsági olimpia, ahol számos magyar sportoló között, legnagyobb örömünkre ott van a strandröplabdázó Hajós Artúr és Stréli...

Megint van magyar a bibionei főtáblán

Megkezdődött az olaszországi Bibionéban a hagyományos tavaszi Beachvolley Marathon, amelyen most is jónéhány magyar strandröplabdázó képviselte színeinket, s az egyik páros fel is jutott...

Minden készen áll a csütörtöki rajtra Siófokon

Csütörtöktől vasárnapig Siófokon rendezik meg Magyarország történetének eddigi legrangosabb nemzetközi strandröplabda-versenyét. Ez alkalomból tartott sajtótájékoztatót szerdán a Magyar Röplabda Szövetség, a torna helyszínén, a...

Strandröplabda: Benkő és Oláh továbbjutott Samsunban

Minden jó, ha jó a vége: nem kezdődött túl jól strandröplabdázóink számára a péntek, azonban az utolsó meccsen sikerült győzni, s ez mindjárt évtizedes...

Öt magyar páros a ljubljanai selejtezőben

Csütörtökön a selejtezőkkel kezdődik az év utolsó európai strandröplabda World Tour-versenye a szomszédos Szlovénia fővárosában, Ljubljanában, ahol hat magyar páros próbál szerencsét.   A regisztráció...

9. és 17. hely a göteborgi U20-as Eb-n

Nem sikerült jól a szombat a magyar versenyzőknek a Göteborgban zajló U20-as strandröplabda Európa-bajnokságon: sem a fiúk, sem pedig a lányok nem tudtak mérkőzést...

Strandröplabda: Kétnemű lesz a siófoki nemzetközi Satellite verseny

A sikeres CEV pályázást követően kétneművé válhatott az idén nyáron júliusban Siófokon tartandó nemzetközi pénzdíjas Satellite-verseny. Eddig a pályaalkalmasság, méretek és lebonyolítási lehetőségeket figyelembe véve...

Történelmi strandröpis bronzérem Bibionéból!

Amint azt korábbi cikkünkben is hírül adtuk, hat magyar páros is bejutott az olaszországi Bibionéban megrendezésre kerülő, nagy múltú Beach Volley Marathon (az egyik...

A fiúknak még szurkolhatunk Siófokon

Pénteken a csoportmérkőzéseket bonyolították le a Siófokon zajló World Tour-versenyen. A nap párosa, magyar szempontból mindenképpen Hajós Artúr és Stréli Bence lett, akik japán...

World Tour: Benkő/Hajós és Háfra/Szabó is főtáblás Satunban

Magyar idő szerint hajnalban kezdték meg szereplésüket az olimpiai selejtezőnek számító Kontinentális Kupára készülő strandröplabdázóink a thaiföldi Satunban megrendezett World Tour-versenyen. A torna selejtezőjének...