Évzáró és Magyar Kupa-döntő az elnökség asztalán
November 4-én tartotta soron következő ülését a Magyar Röplabda Szövetség elnöksége. Bár az érintettek közül nem mindenki tudott részt venni ezen, de így is...
A Játékvezetői Bizottság 2019. szeptember 30-i, hétfői alakuló ülése
Saját ügyrendjének megalkotása volt napirenden a Játékvezetői Bizottság (JB) 2019. szeptember 30-i, hétfői alakuló ülésén.
A késő estébe nyúló megbeszélésen a Játékvezetői Testület (JT) helyébe...
Az FIVB és a CEV elnöke is ellátogathat az MRSZ ünnepélyes jubileumi évzárójára
Október és november hónapban tartották a Nemzetközi Röplabda Szövetség (FIVB) világkongresszusát Buenos Airesben, illetve az Európai Röplabda Konföderáció (CEV) közgyűlését Luxemburgban. Mindkét eseményen dr....
Nagy sikerű szakmai nap a Kaposvár Arénában
Nagy sikerű szakmai napot tartott a Kaposvár Arénában a Kaposvári Röplabda Akadémia Utánpótlás Műhely. Az egész napos program során a résztvevő csaknem negyven szakember...
Jászberényben rendezik az ifjúsági Eb-selejtezőt
Az Európai Röplabda Konföderáció a közelmúltban döntött arról, hogy mely szövetségek rendezhetik majd a leány U18-as válogatottak 2017. januárjában esedékes Európa-bajnoki selejtezőit. Az F-csoport...
MRSZ: Fejlődési pályán, megújult formában!
Az elmúlt évben megrendelt külső szakértői vizsgálat, teljeskörű átvilágítás eredményeként megújult formában folytatja működését a Magyar Röplabda Szövetség.
A korábbinál hatékonyabb működés érdekében szervezeti...
Herpai László a Játékszabály és Játékvezetői Bizottság tagjaként működhet tovább
Az FIVB idei kongresszusán a bizottságokat illetően csak arról döntött a sportág legfelső testülete, hogy a Játékvezető Bizottságot és a Játékszabály Bizottságot összevonja. Hosszú...
70. „születésnapján” gálázott az MRSZ
Szombaton az MKB Bank budapesti székházában rendezték meg a Magyar Röplabda Szövetség évzáró gáláját, amelyet az tett még különlegesebbé, hogy az MRSZ idén decemberben...
Adler László Bajnokok Ligája négyes döntőjén!
Játékvezetői pályafutásának újabb jelentős állomásához érkezett Adler László. A kiváló sípmester az idei női Bajnokok Ligája négyes döntőjén közreműködő játékvezetők egyike lesz.
Az Európai...
Alapfokú teremröplabda játékvezetői tanfolyam
A Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetői Testülete és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Röplabda Szövetség, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesülettel karöltve alapfokú játékvezetői tanfolyamot hirdet...