Utánpótlássport 2016 – megjelent a korosztályos sport első évkönyve
A MediaBook Kiadó – az Utanpotlassport.hu kiadója – úttörőmunkája nyomán megjelent, és már megrendelhető a korosztályos sport első, a 2016-os esztendő történéseit felölelő évkönyve,...
Sajtószemle – Kiemelten foglalkoztak Alberto Salomonival
Alberto Salomoni lett a magyar női röplabda-válogatott új szövetségi kapitánya. A szakember csütörtöki kinevezésével országos és nemzetközi szinten is kiemelten foglalkozott a média és...
Aláírt az új kapitány: Alberto Salomoni
A Magyar Röplabda Szövetség csütörtöki elnökségi ülése előtt, ünnepélyes keretek között aláírta szerződését Alberto Salomoni, az Európa-bajnoki résztvevő magyar női röplabda-válogatott újdonsült szövetségi kapitánya....
Alapfokú teremröplabda játékvezetői tanfolyam
A Magyar Röplabda Szövetség Játékvezetői Testülete és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Röplabda Szövetség, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesülettel karöltve alapfokú játékvezetői tanfolyamot hirdet...
Strandröplabda elnöki látogatás Hollandiában és Ausztriában
Nagy hévvel vetette bele magát a munkába Dr. Bánki Ágnes, a Strand- és Szabadidős Röplabda Bizottság decemberben megválasztott elnöke. Már javában zajlik – és...
Sport és adózás 2017 – konferencia a SOSZ szervezésében
A Sportegyesületek Országos Szövetsége törekevése, hogy a SOSZ tagszervezetei és alkalmanként a SOSZ programjai iránt érdeklődő sportegyesületek számára hasznos ismereteket nyújtó szakmai rendezvények szervezése,...
Sajtótájékoztató az MRSZ-ben – fókuszban a Magyar Kupa
Pénteken és szombaton az Érd Arénában rendezik a röplabda Magyar Kupa éremmérkőzéseit, a nőknél a Békéscsaba a nagy esélyes, míg a férfiaknál sporttörténelmi győztest...
Magyar Kupa: megkezdődött a jegyértékesítés!
Már megvásárolhatóak a jegyek a röplabda Magyar Kupa döntőire és bronzmérkőzéseire. A hölgyek február 10-én, a férfiak pedig 11-én lépnek majd pályára az ÉRD...
TE: újraindítják a szakedzői képzést!
2017 szeptemberétől BSc Edző néven újra meghirdetésre kerül a korábbi szakedzői képzés a Testnevelési Egyetemen. Nappali tagozaton hat sportágban, míg levelező tagozaton összesen huszonöt...
Szóban már megállapodtak Alberto Salomonival
Két héten belül végleges választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy ki lesz a magyar női röplabda válogatott szövetségi kapitánya. Az első számú jelölt, az...